15. "Elmegyek fürdeni. Jössz te is?"

Na hellóka :)

Itt vagyok az új résszel. 

Rettentően sajnálom a késést. Pár héttel ezelőtt abban a tudatban voltam, hogy kitettem, de aztán rájöttem, hogy hoppá, mégsem, szóval ezért elnézéseteket kérem. 

Jó olvasást kívánok hozzá :) 

Szemeimmel az előttem álló apukám meglepett arckifejezését fürkésztem, már jó ideje, de még mindig nem adott választ az imént feltett kérdésemre. A düh elárasztotta mindenem, és szaggatottan vettem a levegőt. A sírás határán voltam, de próbáltam tartani magam, már amennyire ez lehetséges volt néhány elejtett könnycsepp után. Apa sóhajtva emelte rám bocsánatkérő tekintetét, ami abban a pillanatban nem igazán tudott meghatni.
- Szóval rájöttél - mondta, miközben elnyomta a kezében lévő, füstölgő cigarettát.
- Úgy tűnik, hogy mégsem vagy olyan buta liba, mint akinek hittelek - jelentette ki artikulálva.
Nem akartam foglalkozni bántó szavaival, de fájt, amiket mondott.
- Átverted Niall anyukáját, és Niallt is. Azt tetted, amiben legjobb vagy. Hazudtál. És én még megbíztam benned. Nem hittem, hogy ilyen is tudsz lenni. Születésem óta velem vagy, de egyáltalán nem ismerlek jól - fakadtam ki, majd a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeim.
- Ugyan, Cassie. Egy taknyos kis kölyök vagy még. Szart se tudsz az életről - nevetett fel gúnyosan.
- De igen, tudok. Talán még többet is, mint te magad. Ha eddig nem tudtad, milyen elveszíteni valakit, akkor most már tudod, mert ezzel teljesen eltaszítottál magadtól - kiabáltam az arcába, és olyan gyorsan mentem el előle, ahogy csak tudtam, egyenest a szobámba.
Becsaptam magam mögött az ajtót, és kulcsra zártam. Előhalásztam a bőröndömet, és minden ruhát, ami a kezem közé akadt, belegyömöszöltem, eltettem a laptopomat is, majd becipzároztam. Felkaptam az asztalomról a fülhallgatómat,  az irataimat, és lebaktattam a lépcsőn. Szó nélkül rohantam ki a házból, és meg sem álltam a nagyszüleimig.
Nem sokat gondolkodtan azon, hogy hova fogok menni, csak az volt a célom, hogy leléphessek otthonról, egy olyan helyre, ahol nem csapnak be, és törődnek velem.
Megnyomtam a csengőt, fél perccel később pedig a papám nézett rám mosolyogva. Könnyes szemmel pillantottam rá, mire eltűnt a mosoly az arcáról, s meglepetten fürkészett. Borzasztóan festhettem, de nem érdekelt, ahogy őt sem. Elvette tőlem a bőröndömet, és beljebb invitált. Leültett a kanapéra, míg teát készített nekem. A kezembe nyomta a bögrét, és elhelyezkedett mellettem.
- Mi történt, kincsem? - kérdezte, miközben letette a szemüvegét a kávézóasztalra.
Szabad kezemmel megtöröltem a szememet, és felé fordultam.
- Nem nagyon szeretnék róla beszélni, papa. Ne haragudj - préseltem össze ajkaim.
Megértően megsimította a vállamat, és hagyta, hogy lenyugodjak.
Megittam a teát, majd elmostam az üres poharat. A bőrönddel együtt mentem be a vendégszobába. Az ágy mellé tettem, és kinyitottam, hogy elővehessem belőle a pizsamámat. Miután ez sikerült, a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Megengedtem a vizet, és megfelelő melegségűre állítottam. Csepegtettem bele a habfürdőből, s miközben megtelt a kád, levettem a ruháimat.
Belefeküdtem a forró vízben, és megpróbáltam kizárni a körülöttem lévő rossz dolgokat, mégha csak egy pillanatra is. Nem időztem ott sokáig, viszonylag hamar kiszálltam, és megtörölköztem. A tükör előtt állva sminklemosó után kutattam az ott lévő szekrényben. Letisztítottam az arcomat, majd visszamentem a szobába.
Elővettem a telefonomat, és megnyomta rajta a feloldó gombot. A képernyővédőm egy közös kép Niallel, és ugyanaz a háttérképem is. Mindketten széles vigyorral az arcunkon nézünk a kamerába, fekete-fehér effektben. Sokat jelentett számomra ez a kép.
Egy utolsó pillantást vetettem a kijelzőre, majd leraktam a készüléket az éjjeliszekrényre.
Aludni szerettem volna, de valahogy nem jött álom a szememre, és amúgy sem volt még olyan késő, körülbelül hét óra lehetett, ezért úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit sétálgatni, kitisztítani a fejem. Felvettem egy farmer anyagú rövidnadrágot, és egy oldalt hoszított, ujjatlan felsőt, a telefonom a farzsebembe tettem, majd kicsoszogtam a konyhába, ahol a papám újságot olvasott. Érkezésemre felém tekintett a lapok mögül.
- Hová mész, Cassie? - intézte hozzám kérdését.
- Kimegyek egy kicsit - mondtam, miközben felvettem a tornacipőm.
- Ha baj lenne...
- Akkor felhívlak. De nem lesz - mosolyodtam el halványan, mire bólintott, én pedig kimentem az utcára.
Eléggé csendes volt, egy autót sem láttam elmenni. Ez bizonyára azért van, mert ez a város külső része. Nyugodt környezet, sok kisebb méretű parkkal.
Végigsétáltam a járdán, és befordultam a sarkon. Egy bő, tizenöt percnyi sétálgatás után egy ismerős helyre értem. Niallék utcájába. Ha már ott voltam, gondoltam benézek hozzá. A kapujukig kicsit gyorsabb tempóban mentem.
Mikor odaértem, bekopogtam, és résnyire kinyitottam az ajtót. Nem volt senki sem a nappaliban, ezért a lépcső felé néztem, ahol megláttam Niallt lefelé jönni. Berohantam, és ráugrottam. Összekulcsoltam a lábaim a háta mögött, és a kezeimet is a nyakán, ő pedig tartott a combomnál. A vállaiba temettem az arcomat, és olyan szorosan húztam magamhoz, ahogyan csak tudtam. Mélyen beszívtam az illatát, ami képes volt teljesen lenyugtatni. Ez hiányzott a legjobban.
Óvatosan mesimogatta az oldalam, és piszkálni kezdte a hajamat. Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia - vigyorgott rám édesen.
- Szia - mondtam, kissé halkan, majd újra átöleltem.
- Na, mi a baj? Nem szoktál ilyen sokszor megölelni - nevetett fel.
- Csak szükségem van rád.
Felhúzott szemöldökkel pillantott felém, majd elengedett, és a kezemet fogva vezetett a fel a lépcsőn, egyensen a szobájába, ahol leültünk az ágy közepére.
Én később az oldalamra feküdtem, ő pedig továbbra is ült mellettem.
Tengerkék íriszeivel az én zöldeimet fürkészte, és kíváncsian pillantott rám.
- Összevesztetek, igaz? - kérdezte.
- Igen, eléggé - bólintottam. - Jelenleg a nagypapámnál lakom.
- Oda menekültél?
- Mondhatjuk úgy is - mosolyodtam el.
- Ide is jöhettél volna - mondta, majd ujjaival csipkedni kezdte a takarót.
Fogalmam sem volt arról, hogy erre mégis mit válaszolhatnék, ezért pár percnyi csend telepedett közénk. Lehunytam a szemem, és elgondolkodtam néhány dolgon.
Realizálnom kellet magamban a tényt, miszerint egy nehéz időszak vár. Isa is megharagudott rám, és apámmal is sikerült összekapnom. Nem akartam, hogy ez legyen. Csak boldog életet szeretnék. Már csak a papám maradt nekem, és Niall. Őket már nem lenne jó elveszítenem.
Mire kinyitottam a szemeim, ő már fekve helyezkedett el a jobb oldalamon. Mikor észrevette, hogy bámulom, közelebb mászott hozzám, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Ha szeretnél, akkor itt aludhatnál - közölte édes hangján.
- Rendben - válaszoltam bólintva, majd elővettem a telefonomat a farzsebemből, és felhívtam a papámat, hogy értesítsem, és ne higyje azt, hogy elraboltak. Miután végeztem, letettem a készüléket az ágyra, magam mellé, és visszafordultam Niallhöz.
Teljesen elvesztem a tündöklő szemeiben, s ő is engem fürkészett.
Hirtelen a derekamnál fogva magára fektetett. Mellkasára hajtottam a fejem, és hallgatni kezdtem a szívdobbanásait, ő pedig olyan szorosan húzott magához, amennyire tudott.
- Nem vagy álmos? - inézte hozzám kérdését miközben lecsúsztatta kezeit a derekamra.
- Csak egy kicsit - motyogtam a mellkasába.
- Elmegyek fürdeni. Jössz te is? - kérdezte perverz vigyorral az arcán, mire a vállába boxoltam, és elnevettem magam.
- Én már megfürödtem a papáéknál.
- És?
- És nem fogok mégegyszer - vihogtam. - Meg amúgy sem mennék bele, tudod nagyon jól.
- Egy próbát megért - vonta meg a vállát.
Nevetve felkelt, elővett egy pólót és egy boxert a fiókból, és már el is tűnt a fürdőszobában.
Körülbelül negyed óra múlva jött vissza a szobába, és felém pillantott.
- Adok egy pólót, ha kell - mosolygott rám.
- Megkaphatom azt, ami rajtad volt? - kérdeztem.
Nagy vigyorral fürkészte arcomat, majd visszament érte, és nekem adta. Kutatni kezdett a fiókban, s felém nyújtott egy fekete alsóneműt. Elvettem tőle, és bementem a fürdőbe.
Megszabadultam azoktól a ruháktól, amik rajtam voltak, összehajtogattam őket, és helyettük azokat vettem magamra, amiket Niall nyomott a kezembe.
A tükör elé állva kontyba kötöttem a hajamat, aztán visszaballagtam az ágyhoz, és lefeküdtem a jobb oldalra, Ni pedig melletem helyezkedett el, de fészkelődni kezdett.
- Most mi bajod van? - röhögtem a párnába.
- Ez így kényelmetlen - mondta, majd különféle pózokat próbált.
- Akkor menj arrébb - löktem meg, mire kicsit balra csúszott, velem együtt.
- De így se jó - forgolódott.
A végére már egymásnak háttal voltunk.
- Így meg mégrosszabb - jelentette ki.
Mindketten a másik oldalunkra fordultunk, hogy szemben legyünk. A mellkasához bújtam, és magunkra húztam a takarót.
- Sokkal jobb - susogta a fülembe.
Szorosan magához húzott, végigsimított az oldalamon, és lehunyta a szemét, én pedig közben rájöttem, hogy csak vele tudok igazán önmagam lenni, és boldognak érezni magam.
Tökéletes befejezése volt ez ennek a - nem éppen tökéletes - napnak.

Nagyon remélem, hogy nem sikeredett rövidre, és hogy tetszett nektek. 

Mindenképpen írjátok meg a véleményeteket, sokat jelent számomra, hogy Ti mit gondoltok, elvégre nem csak magamnak írok. 

Nagy ölelés

xxC